Link innen:
41 . Fussilat című szúra
Világosan megelemeztük
Allah, a Könyörületes és Megkönyörülő Nevében.
{1} He Mim. {2} A Könyörületes és az Irgalmas küldte le; {3} olyan Írás ez, amelynek a verseit világosan megelemeztük - arab nyelvű Korán gyanánt azok számára, akiknek tudásuk van: {4} örömhír-hozóként és intőként. A legtöbben azonban elfordultak, úgy, hogy nem hallanak. {5} És azt mondják: "Szívünket lepel borítja az elől, amire hívsz minket. És a fülünkben siketség van, s köztünk és közted függöny van. Cselekedj a hited szerint, mi is úgy cselekszünk. {6} Mondd: "Én hozzátok hasonló ember vagyok, aki azt a kinyilatkoztatást kaptam, hogy a ti istenetek az egyetlen isten. Járjatok hát a hozzá vezető egyenes úton és kérjétek az Ő bocsánatát! Jaj azoknak, akik más isteneket társítanak mellé, {7} akik nem adják meg a zakátot és akik nem hisznek a túlvilágban! {8} Akik hisznek, és jótetteket cselekszenek, azoknak meg nem szűnő fizetség lesz az osztályrészük. {9} Mondd: "Bizony, ti valóban megtagadjátok azt, aki két nap alatt teremtette a Földet, és hamis isteneket helyeztek Mellé! Ő a teremtmények Ura! {10} És szilárdan rögzített hegyeket helyezett rá, amelyek föléje magasodnak. És megáldotta azt és megszabta azon az élelmüket összesen négy nap alatt - pontosan annyi azoknak, akik kérdeznek. {11} Aztán az ég felé fordult - és az még füst volt - és azt mondta annak és a földnek: 'Jöjjetek ide önként, vagy akaratotok ellenére!' Azok ketten azt mondták: 'Odamegyünk önként.' {12} És úgy rendelkezett az egek felől, hogy hét ég legyen két nap alatt. És mindegyik égnek kijelölte (Euhe) a dolgát. És lámpásokkal ékesítettük föl a legalsó égboltot, - őrizetül a sátánok ellen. Ezt szabta meg a Büszke és a Tudó." {13} És ha ők elfordulnak, akkor mondd: "Olyan mennykőtől intelek benneteket, mint amilyen Ádot és Tamúdot sújtotta." {14} Emlékezz arra, amikor eljöttek hozzájuk a küldötteik előttük és utánuk is azzal a paranccsal, hogy "egyedül Allahot szolgáljátok!". Ők azt mondták: "Ha a mi Urunk úgy akarta volna, bizonyosan angyalokat küldött volna le. Nem hiszünk a ti küldetésetekben." {15} Ami Ád törzsét illeti, ők jogtalanul pöffeszkedtek a földön és azt mondták: "Kik erősebbek nálunk?" Vajon nem látták-e, hogy Allah, aki teremtette őket, erősebb náluk? Ám ők mindegyre tagadták a mi jeleinket. {16} Mi pedig baljós napokon suhogó, hideg szelet küldtünk rájuk, hogy már az evilági életben megízleltessük velük a szégyen büntetését. A túlvilág büntetése azonban még szégyenletesebb. És nem segít rajtuk senki. {17} Ami Tamúd törzsét illeti, mi az igaz útra vezéreltük őket, ám ők jobban szerették az útmutatásnál a vakságot. És akkor megalázó büntetés mennyköve sújtotta őket azért, amit elkövettek. {18} És mi megmentettük azokat, akik hittek és óvakodtak Allahtól. {19} És emlékezz arra a napra, amikor Allah ellenségei összegyűjttetnek a Pokol tüzére és sorbaállíttatnak! {20} Mikor végül odaérkeznek, a hallásuk, a tekintetük és a bőrük tesz tanúbizonyságot ellenük arról, amit cselekedtek. {21} Azt mondják a bőrüknek: "Miért tanúskodtatok ellenünk?" Azok azt mondják: "Allah bírt szóra minket, aki mindent szóra bírt." Ő teremtett benneteket először és hozzá van visszatérésetek. {22} És nem rejtőzhettetek el úgy, hogy a hallásotok, a tekintetetek és a bőrötök ne tegyen tanúbizonyságot ellenetek. Ti persze azt hittétek, hogy cselekedeteitek között sok olyan van, amiről Allahnak nincsen tudomása. {23} Ez a ti hiedelmetek, amelyet Uratokról véltetek, bizony elveszejtett benneteket és kárvallottak lettetek a kárvallottak között. {24} És ha állhatatosan tűrik is - mégis a Pokol tüze az ő lakhelyük! És ha kegyelmet kérnek, nem tartoznak azok közé, akik kegyelemben részesülnek. {25} Társakat rendeltünk melléjük és azok csábítónak tüntették föl a szemükben azt, ami előttük és ami mögöttük volt. És beteljesedett rajtuk a szó, ami az előttük élt dzsinnek és emberek népeiről elhangzott. Bizony, kárvallottak voltak ők. {26} A tagadók azt mondták: "Ne hallgassatok erre a Koránra! Inkább fecsegjetek közben! Talán ti maradtok felül!" {27} Bizony szörnyű büntetést ízleltetünk meg a tagadókkal és a legrosszabb tetteikért fogunk megfizetni nekik. {28} Ez Allah ellenségeinek a fizetsége: a tűz. Örökös lakhelyük lesz abban: fizetség ez azért, mert mindegyre tagadták a mi jeleinket. {29} A tagadók azt mondják: "Urunk! Mutasd meg nekünk azokat a dzsinneket és embereket, akik tévelygésbe vittek minket, hogy rájuk tegyük a lábunkat és hogy ők legyenek legalul! {30} Akik azt mondják: "A mi Urunk Allah", aztán az egyenes úton járnak - azokhoz lejönnek az angyalok mondván: "Ne féljetek és ne legyetek szomorúak! Örvendezzetek a Paradicsomnak, amelyre ígéretet kaptatok! {31} Mi a gyámolítóitok vagyunk az evilági életben és a túlvilágon. Tiétek lesz ott, amire a lelketek áhítozik és megkapjátok ott, amit csak megkívántok, {32} szálláshelyül olyasvalakitől, aki Megbocsátó és Könyörületes." {33} Ki beszélhetne szebben annál, aki Allahhoz fohászkodik, jóravalóan cselekszik és azt mondja: "én a muszlimok közé tartozom. {34} A jótett nem egyenlő a rossz cselekedettel. Olyasmivel hárítsd el azt, ami jobb annál, és íme, hű barát lesz az, akivel viszály állított szembe. {35} Ám csupán azoknak adatik ez meg, akik türelmesek és akik nagy szerencsét mondhatnak magukénak. {36} Ha valami gonosz sugallat ösztökélne téged a sátán részéről, akkor Allahnál keress menedéket! Ő a Halló és Tudó. {37} Az Ő jelei közé tartozik az éjszaka, a nappal, a Nap és a Hold. Ne boruljatok le sem a Nap, sem a Hold előtt! Boruljatok le inkább Allah előtt, aki teremtette azokat - ha valóban Őt szolgáljátok! {38} És ha ők fennhéjáznak - azok, akik a te Urad mellett vannak, éjjel-nappal magasztalják őt fáradhatatlanul. {39} És az Ő jelei közé tartozik az, hogy a szárazság miatt alázatosnak látod a földet. Amikor azonban vizet bocsátunk le rá, mozgásba lendül és zsendülni kezd. Az, aki életre kelti azt, bizony életre kelti a halottakat. Mindenek fölött hatalmas! {40} Akik istenkáromlást űznek (Julhidúne) a jeleinkkel, azok nem rejtőzhetnek el előlünk. Vajon annak jobb-e, aki a Pokol tüzébe vettetik, vagy annak, aki a Feltámadás napján biztonságban jön elő? Tegyétek azt, amit akartok! Bizony, Ő átlátja azt, amit tesztek. {41} Akik nem hisznek az intésben, miután az eljött hozzájuk, azoknak megfizetünk. Hatalmas egy írás ez! {42} Nem férkőzhet hamisság hozzá sem elölről, sem hátulról. Az küldte le, aki Bölcs és Hálálandó. {43} Csupán azt mondják neked, amit már előtted mondtak a küldötteknek. A te Uradnál bocsánat van, de fájdalmas büntetés is. {44} Ha nem arab Koránn tettük volna azt, akkor azt mondanák: "Miért nem nyertek világos magyarázatot a versei? Hogyan lehetséges nem-arab Korán és arab próféta?" Mondd: "Akik hisznek, azoknak útmutatás az és gyógyulás, akik azonban nem hisznek, azoknak siketség az a fülükben, és vakság az nekik. Ők azok, akiknek távolból kiáltanak. {45} Hajdan Mózesnek adtuk az Írást. Ám széthúzás támadt vele kapcsolatban. És ha nem hangzott volna el korábban egy szó az Uradtól, bizony már döntés hozatott volna közöttük. Nyugtalanító kétségben vannak miatta. {46} Aki jóravalóan cselekszik, az a maga hasznára teszi, és aki rosszat tesz, az a maga kárára cselekszik. A te Urad nem kegyetlen a szolgáival szemben. {47} *Neki van fenntartva az óra tudása. Nem jön ki egyetlen gyümölcs sem a burkából és egyetlen nőstény sem viselős és nem hozza terhét a világra anélkül, hogy Ő ne tudná. És azon a napon, amikor azt kiáltja nékik: "Hol vannak a társaim?" - azt mondják: "Tudtul adjuk néked: nincs közöttünk egyetlen tanú sem." {48} És a semmibe tűnt el tőlük az, amihez korábban fohászkodtak. És észreveszik, hogy nincs számukra menekvés. {49} Az ember nem fárad bele abba, hogy a földi jóért fohászkodjon. És ha baj sújtja, kétségbeesik és elveszti a reményt. {50} És ha kóstolót adunk neki az irgalmunkból az után, hogy baj érte őt, bizonyosan azt mondja: "Ez megillet engem. Én nem hiszem, hogy beáll az Óra. Ám ha visszatérésem lesz az Uramhoz, akkor bizonyosan a legjobb lesz nála az osztályrészem." Mi azonban közölni fogjuk a tagadókkal, hogy mit tettek és kemény büntetést ízleltetünk meg velük. {51} És amikor kegyet gyakorolunk az ember iránt, elfordul és félrehúzódik. Amikor azonban baj sújtja, akkor végehossza nincs a fohászának. {52} Mondd: "Mit gondoltok? Ha ez valóban Allahtól van és ti nem hisztek benne? Ki tévelygőbb annál, aki az igazságtól messze járó szakadárságban van?" {53} És megmutatjuk nekik a jeleinket a világűrben, a földön, és saját magukban, hogy nyilvánvaló legyen a számukra, hogy ez az igazság. Nem elegendő az, hogy a te Urad minden dolog tanúja? {54} De lám, ők kétségben vannak afelől, hogy találkozásuk lesz az Urukkal. Ugye, Ő mindent körülvesz.